„Két út állt előttünk, vagy külföldi, vagy magyar szakembert választunk. Mivel a koncepciónkban fontos a magyar játékosok fejlesztése, a tehetséges fiatalok beépítése, ezért elvetettem a külföldi edzőt, mert neki idő kell, hogy megismerje a mezőnyt, a játékosokat. A magyar ugyanakkor könnyen képbe helyezhető, sőt, ismeri a hazai mezőnyt. Így esett Cziczás Lászlóra a választás, akivel több ízben dolgoztam együtt a különböző korosztályos válogatottakban, és nagyon jó szakmai és emberi kapcsolat alakult ki közöttünk. Maximálisan alkalmasnak tartom arra, hogy a következő két szezonban feljebb léptesse csapatunkat” – indokolta Cziczás László kinevezését Fűzy András.

A korábban Cegléden és Diósgyőrben dolgozó szakember stábjához Földi Attila csatlakozik, aki a Vasas és a DVTK vezetőedzője volt, emellett jelenleg a 3x3-as női válogatott szövetségi kapitánya.

A játékosállományban sok változás nem lesz.

„A legfontosabb az állandóság, ezért is szerettük volna egyben tartani a csapat magját. Ez egyébként azért sem volt nehéz, mert a legtöbb játékosunknak élő szerződése van. Úgy gondoljuk, ezek a játékosok sokkal többre hivatottak, mint amit az elmúlt szezon eredményei tükröznek” – fogalmazott klubunk elnöke, aki hozzátette: általában az idegenlégiósok sűrűbben cserélődnek a kluboknál, de ezúttal itt sem lesz mozgás.

„Nagy örömünkre Beatrice Mompremier és Sabina Oroszová is a csapat tagja marad. Új játékosként érkezik az amerikai center, Peyton Williams, aki legutóbb Franciaországban kosárlabdázott, valamint irányítóként a szintén amerikai Aaryn Ellenberg, aki a török Hatay játékosa volt az előző szezonban. Egy fiatal magyar játékos is csatlakozik hozzánk külső posztra, Bach Boglárka a Vasastól igazol Győrbe. A saját utánpótlásunkból pedig az edzők javaslatára a tizenhat és fél éves Sághi Kata kapja meg az esélyt, hogy belekóstolhasson a felnőttcsapat légkörébe” – mondta Fűzy András.

 

 

Cziczás László székfoglalójában elmondta: miután hosszabb ideje nem dolgozott vezetőedzőként, nagy izgalommal vág neki a munkának Győrben.

„Nagyon várom ezt az új kihívást, azon dolgozunk majd, hogy sikeresek legyünk. Nem lesz ez egyszerű feladat, mert minden csapat erősödik, de a feltételek adottak. A keret a tavalyihoz képest nem változott érdemben, tisztában vagyok a játékosok képességeivel, erősségével, belőlük szeretnénk kihozni a maximumot. Bízom abban, hogy eredményes időszak előtt állunk” – kezdte csapatunk új vezetőedzője, aki 2020-ban két szezon után távozott a DVTK kispadjáról, azóta klubcsapatnál nem dolgozott.

„Szívesen folytattam volna azt a munkát, de ez végül nem így történt. Unatkozni nem unatkoztam, hiszen a felnőtt női válogatott szakmai stábjának tagjaként, valamint a korosztályos válogatott szövetségi edzőjeként volt dolgom, emellett pedig jól is jött egy kis pihenő, hiszen hat évet csináltam végig úgy, hogy gyakorlatilag nyári szünetem sem volt” – folytatta Cziczás László, aki tavaly vb-bronzérmes lett az U19-es válogatottal, idén pedig a soproni U20-as Európa-bajnokságra készül a csapattal.

„Nagyjából a tavalyi kerettel vágunk majd neki a felkészülésnek a jövő héten. Sajnos lesznek hiányzóink, de bízom abban, hogy ismét eredményesek tudunk majd lenni, és augusztus közepén esetleg egy EB-éremmel kezdhetem el a munkát Győrben” – tette hozzá az új vezetőedzőnk.

A 2022/23-as szezon kerete: Aaryn Ellenberg, Ruff-Nagy Dóra, Dombai Réka, Weninger Virág, Dubei Debóra, Bach Boglárka, Rozmán Lilla, Baffy Fanni, Sághi Kata, Török Ágnes, Varga Zsófia, Sabina Oroszová, Beatrice Mompremier, Peyton Williams.

A szakmai stáb: Cziczás László vezetőedző, Földi Attila másodedző, Fűzy-Antolovics Adél másodedző, Sebestyén Balázs erőnléti edző, Burdi Szabolcs fizioterapeuta, Viniczai Kata technikai vezető, Alföldi Zoltán sportpszichológus.

 

Peyton Williams

Született: 1998. április 27.

Magasság: 193 cm

  • Korosztályos amerikai válogatott, együtt játszott Beatrice Mompremierrel is.
  • Az első játékos a Kansas State Egyetemen, aki legalább 1500 pontot, 900 lepattanót, 200 gólpasszt, 150 labdaszerzést és 100 blokkot mutatott be.
  • Kétszeres Big12-All Star (Big12: Kansas, Kansas State, Baylor, Iowa State, Oklahoma, Oklahoma State, Texas, Texas Christian, Texas Tech, and West Virginia).
  • Csapatai: Kansas State, Szpartak Vidnoje (orosz), Seattle Storm, Saint-Amand (francia).

 

 

Aaryn Ellenberg

Született: 1992. július 19.

Magasság: 167 cm

  • Csapatai: Oklahoma Egyetem, Chicago Sky, Basket Konin (lengyel), Flying Foxes Vienna (osztrák), Snaefell (izlandi), MBK Ruzomberok (szlovák), Rockhampton Cyclones (ausztrál), Saint-Amand (francia), CCC Polkowice (lengyel), Hatay (török).
  • Háromszoros Big12-All Star.
  • Egyetemi Világjátékok-győztes (2013), osztrák bajnok és kupagyőztes (2016), szlovák kupagyőztes (2019).

 

 

Cziczás László

Született: 1979. február 14.

Pályafutása játékosként: Szolnok (1993–2000), Tiszaújváros (2000–2001, kölcsönben), Szolnok (2001–2009), DEAC (2009–2010)

Edzőként: Cegléd (2014–2018), DVTK (2018–2020). A magyar női válogatott másodedzője, az U20-a női válogatott szövetségi edzője.

Eredményei: MK-2. (Cegléd), magyar bajnoki 2. (DVTK), vb-3. (U19-es válogatott)

 

 

Földi Attila

Született: 1990. október 8.

Pályafutás: Cegléd (2010–2016, utánpótlásedző), Cegléd (2011–2016, felnőttcsapat másodedzője), Kecskemét (2016–2017, utánpótlásedző), Vasas (2017–2020, vezetőedző), DVTK (2020–2021, vezetőedző).

Eredményei: Európa-bajnok, vb-3. (U18-as női 3x3-as válogatott)