Célegyenesbe fordult az alapszakasz
Csapatunk szombaton 17 órakor az egyetemi csarnokban fogadja a TARR KSC Szekszárdot az NB I alapszakaszában. A bajnokság első köre a hajrájába fordult, és ezt az élről várhatjuk, de három komoly rangadóval zárjuk a szezon ezen részét, elsőként a Szekszárd ellen.
Idén már háromszor találkoztunk Magyar Bianka együttesével. A bajnokságban Szekszárdon, 103–71-re nyertünk, majd 2024 végén az Európa-kupa playoff első körében mérkőztünk a tolnaiakkal. Az első meccsen, szintén idegenben 92–77-re győztünk, a visszavágón pedig 98–73-as sikert arattunk, bejutva ezzel a következő körben, ahol aztán a Sopron Basket megállított bennünket.
Az egymás elleni mérlegben így már 40 siker szerepel a nevünk mellett, a Szekszárd 16 győzelmet számlált eddig.
A közelmúlt eredményei alapján is mi vagyunk az esélyesebbek, hiszen hazai fronton idén csak győzelem szerepel a nevünk mellett, a közelmúltban egy másik rangadót megnyertünk: az NKA Universitas Pécs ellen szereztünk két pontot (90–86).
Némi gondot jelent, hogy Wentzel Nórát erre a szezonra végleg elveszítettük térdsérülés miatt, és az elmúlt meccseken mindig volt valaki, aki betegség miatt kimaradt a keretből.
A szekszárdiak idei szereplése felemás képet mutat, hiszen a Dávid Kornél Akadémiát, a Vasast és a BEAC-ot hazai környezetben kissé szűken, de megverte (90–77, 77–64, 73–63), viszont simán kikapott Pécsen (67–97) és elvérzett a TFSE-MTK vendégeként is (58–70).
Cziczás László vezetőedző így nyilatkozott a meccsel kapcsolatban: – Maximális koncentráltsággal készülünk a szombati találkozóra, még úgy is, hogy tudjuk, ez most kötelező győzelem kell hogy legyen. Tudjuk az erősségeit a szekszárdi csapatnak, de ismerjük a gyengeségeiket is. Ez olyan találkozó lesz, amit szeretnénk az alapszakasz utolsó két mérkőzésére felhasználni.
Fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina