Cegléden gyarapíthatjuk a pontjaink számát
Csapatunk a SERCO UNI Győr szombaton 17 órakor a VBW CEKK Cegléd vendégeként Albertirsán lép pályára a bajnokságban.
Az egymás elleni mérlegben sokkal jobban állunk, az eddig lejátszott 45 mérkőzésből 37-et nyertünk meg, és nagy meglepetés lenne, ha nem a mi győzelmi mutatónk javulna a meccs után.
Ősszel hazai pályán szorosabb első félidő után – két negyed után 40–35 volt a javunkra – simán, 102–58-ra győztünk. Azon a meccsen Kiss Virág volt a legeredményesebb (22/3), őt Bach Boglárka (14/6), valamint Mészáros Ágota és Dubei Debóra követte (egyaránt 11/9). Az ellenfélnél a három egykori győri játékos vitte a prímet: Szirony Dorina (18/9), Barnai Judit (10) és Czank Tímea (8/6).
A ceglédiek idén januárban két mérkőzést játszottak, a DVTK otthonában 85–39-re, a Sopron Basket ellen hazai környezetben 87–41-re kapott ki. Földi Attila együttese jelenleg a 10., három győzelem mellett 13-szor kapott ki. A legyőzött ellenfelek a Darazsak Sportakadémia (69–45, hazai pályán, és ez volt az első siker a bajnokságban), a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia (86–74, Székesfehérváron) és a Vasas Akadémia (63–49, hazai környezetben).
Ami a csapatunkat illeti, az év elején a Magyar Kupában kiharcoltuk a legjobb négy közé jutást, az Európa Kupa azonban véget ért számunkra, a Sopron Basket ellen kettős vereséggel maradtunk alul. A bajnokságban könnyebb ellenfelek vártak ránk, és ezeket magabiztosan, nagyon jó hozzáállással hoztuk. A BKG-t Szigetszentmiklóson vertük 116–40-re úgy, hogy a második félidőben mindössze 10(!) pontot kaptunk, míg a Dávid Kornél csarnokában 108–49-re nyertünk. Ezen a két meccsen ráadásul kulcsemberünk, első számú centerünk, Kiss Virág betegség miatt nem állt a szakmai stáb rendelkezésére.
Cziczás László vezetőedző a legutóbbi meccs után el is mondta, hogy példaértékű volt a csapat hozzáállása, és szeretné, ha a szezon hátralévő részében is ez jellemezné a csapatot. Az is fontos, hogy a nemzetközi szereplés végével több idő jut az edzésekre, a játék csiszolására, és abban is bízik, hogy ennek a következő időszakban, a nagy rangadókon meg is látszik majd az eredménye. Efelé tehet a csapat újabb lépést a Cegléd ellen is.
fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina