Gyöngyösi Janka a Ludovika Csata együttesétől érkezik a SERCO UNI Győr csapatába. A fiatal utánpótlás válogatott az előző idényben 13 mérkőzésen lépett pályára az A csoportban, ezen 2,7 pontot átlagolt, miközben közel 10 percet töltött a pályán.

 

Janka évek óta tagja a különböző utánpótlás válogatottaknak, így például 17 évesen már bronzérmet szerezett a 2021-es hazai rendezésű világbajnokságon, többek között Cziczás Lászlóval a padon és Dombai Rékával csapattársaként. Játékosunk tavaly a 2022-es görögországi U18-as Európa-bajnokságon hét mérkőzésen lépett pályára, ezeken 10 pontot, 4 lepattanót, 0,9 asszisztot és 9,1-es VAL-t átlagolt.

 

Gyöngyösi 2021-ben a junior döntő legjobb játékosa lett!

 

Természetesen a Győrbe való igazolásáról megkérdeztük leendő játékosunkat is, aki elmondta: „Nagyon boldog voltam, amikor a Győr csapata megkeresett. Nem kellett sokat gondolkodnom a döntésemen. Mindenképpen szerettem volna magam egy erősebb, jobb kvalitású csapatban kipróbálni. Szeretnék sokat fejlődni, amire úgy gondolom, itt nagy lehetőségem van, illetve szeretnék hasznos tagja lenni a csapatnak. Természetesen ehhez rengeteg munka kell részemről és hatalmas energiát kell beletennem, de minden erőmmel azon leszek, hogy ezt megvalósítsam. Remélem sikerül gyorsan beilleszkednem a csapatba, és már izgatottan várom a szezont.”

 

Jankának sok sikert kívánunk Győrben!