Nemrégiben sajtótájékoztató keretén belül jelentettük be a 2023/24-es keretet. Ott vált hivatalossá, hogy az amerikai Destiny Slocum csapatunkban folytatja pályafutását.

 

Destiny Slocum az Idaho állambeli Boise városában született 1997-ben. A középiskola után három egyetemen is megfordult: a Maryland, az Oregon State és az Arkasas csapataiban játszott. A három együttesben összesen 127-szer lépett pályára és 1800 pontot szerzett. 2017-ben az év újoncának választották az NCAA-ben. 2015-ben U19-es világbajnoki címet ünnepelhetett az USA válogatottjával, illetve többször is a keret tagja volt hazája 3x3 válogatottjának.

 

Játékosunkat 2021-ben a második kör 14. helyén a Las Vegas Aces drafolta a WNBA-be, ahol első szezonjában 21 mérkőzésen kapott szerepet és átlagolt kereken 1 pontot, hat pályán töltött percben. 2022-ben az Atlanta Dreamhez került a játékjoga, ahol három meccsen 4,7 pontot szerzett átlagban, mindezt 13,7 perc alatt. 2023-ban a Phoenix Mercury csapatában töltötte a nyarat és az edzőtábort, azonban a 12 fős szűkített keretbe nem került be.

 

Ami európai karrierjét illeti, Franciaországban a Bretagne és a TMB Basket csapatainál is megfordult, előtte pedig a török Kayseri Basketnél töltött egy szezont. Legutóbb szintén Törökországban légióskodott, többeknek ismerős lehet, hiszen a Botas Sporban játszott, többek között ellenünk is az Euro Cup sorozatban. Miután a Botas búcsúzott az európai küzdelmektől, Franciaországban, a Touluse együttesében fejezte be a szezont.

 

„Izgatott vagyok, hogy az UNI Győrhöz csatlakozhatok a 2023/24-es szezonra. Egy ilyen tekintélyes klubhoz igazolni könnyű döntés volt. A klub elkötelezettsége a tökéletesség felé pályán és azon kívül, tökéletesen egyezik a saját sportszakmai céljaimmal. Amikor az Euro Cupban találkoztam a győri egyesülettel, elsőkézből tapasztalhattam azt a tudást, csapategységet, és a kiválóságra törekvést, ami ezt a klubot jellemzi. Izgatottan várom, hogy tudásommal és szenvedélyemmel a csapatot szolgálhassam, és nagyon remélem, hogy hozzá tudok járulni a csapat sikerességéhez az előttünk álló idényben. Alig várom, hogy találkozzak a lányokkal és elkezdhessem karrierem egy újabb fejezetét.” – mondta el honlapunknak Destiny Slocum.

 

Sok sikert Győrben, Destiny!