TFSE-MTK–UNI Győr MÉLY-ÚT 75–85 (22–23, 20–25, 14–20, 19–17)

Budapest, női NB I, rájátszás az 1–8. helyért, 2. mérkőzés, zárt kapuk mögött. V.: Papp, dr. Mészáros, Makrai.

TFSE: CH. JENKINS 12, BERNÁTH 11/6, Katona 10/6, MARKOVIC 7/3, A. JENKINS 30. Cs.: Kovács V., Dúl 5/3. Edző: Magyar Bianka.

UNI Győr: KIESEL 26/3, DUBEI 8/6, Dombai 8/6, TÖRÖK Á. 10/6, MOMPREMIER 22. Cs.: WENINGER 11/9, Lass, Barnai. Edző: Iványi Dalma.

A hazaiak kosarára Dombai triplával válaszolt, ám a folytatásban inkább a hazaiak akarata érvényesült, 13–9-es TFSE-vezetésnél időt is kért Iványi Dalma. A visszatérés után újabb hazai kosár született, majd Dombai újabb hármasával kapaszkodtunk, de tartotta 4–6 pontos előnyét a fővárosi alakulat. A szakasz hajrájában újabb triplákra építve végül minimális előnnyel zártuk az első tíz percet.

A másodikat a TFSE nyitotta trojkával, majd fej fej mellett haladt a két gárda, egyik fél sem tudott a másiktól ellépni. A játékrész közepén 34–32 volt a javunkra, mikor a TFSE edzője időt kért. Továbbra is egymás nyomában jártak a csapatok, a félidő hajrájában mi kerültünk a meccs eddigi szakaszához képest „tetemesnek” tűnő lépéselőnybe (40–44). A szünetig ezt még meg tudtuk toldani két ponttal (42–48).

A második félidőt jól kezdtük, a különbség fokozatosan nőtt (43–52), majd tíz pont is lett közte (51–61). Hosszabb kosárcsend következett, ezt a hazaiak törték meg Alicia Jenkins révén. A szakasz hajrájában is kézben tartottuk a találkozót, így 68–56-os vezetésről vághattunk neki a zárófelvonásnak.

Ebben Mompremier kezdte a pontgyártást, de a TFSE 6–0-val válaszolt. Három és fél perc után nem volt újabb kosarunk, ezért időt is kért Iványi Dalma. Hazai kosárral folytatódott a találkozó, így megfelezte hátrányát a fővárosi alakulat, sőt, tovább kapaszkodott. Nyílt lett a találkozó (66–70), kellett Kiesel kosara. Három perccel a vége előtt hat ponttal vezettünk, mikor időt kért Magyar Bianka (68–74). Az edzői eligazítások után jól alakult a mérkőzés, Dubei újabb hármasával eldőlni látszott a találkozó (70–77), de Markovic is beemelt egy triplát, hogy ne lehessen hátradőlni (75–79). Mompremier duplájával lezárta a találkozót. Végig szoros találkozón végül megszereztük az újabb győzelmet, így 2–0-ra nyerve a párharcot bejutottunk a négy kőzé, ahol majd a Szekszárd–Csata győztese lesz az ellenfelünk.

Iványi Dalma: – Nehéz volt, ezt tudtuk előtte is, a TFSE az utolsó pillanatig küzd, most is így tettek. Azt gondolom, megérdemelten jutottunk tovább, mert helyén volt a szívünk, az eszünk. Jó visszajelzés ez a siker. Innentől kezdve felszabadultan tudunk kosárlabdázni, és próbáljuk a legtöbbet kihozni a folytatásból. Döntő volt, hogy nálunk négy-öt ember közül valaki a kulcspillanatokban mindig hozzá tudott tenni a játékhoz, de ezen dolgozunk, hogy csapatként legyünk erősek.