Régóta dédelgetett álmunk vált valóra: ma délben élesedett vadonatúj honlapunk, melyen beszámolunk a klubbal, a csapattal kapcsolatos minden hírről, eseményről. Kiemelten foglalkozunk az utánpótlásunkkal is, hiszen ott is több száz gyerek pattogtatja a labdát nap mint nap. Gyakorlatilag ők képezik a szülőkkel a klub alapjait, bázisát.

Sokat dolgoztunk azon a régió egyik tapasztalt honlapfejlesztő cégével, hogy a mai kor követelményeinek megfelelő felületen jelenjünk meg. Az előző verzió átmeneti állapot volt, az utolsó lépcsőfokot most tettük meg.

Nem titok, hogy nemzetközi példákat is figyelembe vettünk a weboldal elkészítésénél, melyet egyébként minden eszközökhöz optimalizáltunk, így teljesen mindegy, hogy számítógépen, tableten vagy telefonon nézik szurkolóink, a csapat iránt érdeklődők az oldalt, ugyanazt az élményt kapják.

A honlapra minden olyan tartalom felkerül, melyek más platformon jelennek meg, így többek között a Play in Győr-magazin videós és nyomtatott változata is.

Újdonság, hogy a fejlécben az aktuális meccsre kattintva minden olyan információt megtalálhatnak a szurkolóink, mely fontos lehet, így a játéknap, a kezdési idő, a jegyárak, a helyszín, és jelen helyzetben az is, hogy egyáltalán megtekinthető-e élőben a találkozó.

Minden hónap megválasztjuk a Hónap játékosát a felnőttcsapatban és az utánpótlásban. Előbbi személyéről Iványi Dalma vezetőedző, utóbbiról a Széchenyi Akadémia szakmai vezetése dönt az adott időszak végén.

Bízunk benne, a gyorikosar.hu megújult formátuma elnyeri a tetszéseteket, és sűrűn kattintotok a felületre. Ígérjük, bővebb tartalommal mutatjuk be a klub hétköznapjait, semmilyen fontos eseményről nem marad le, aki az új honlapunkra látogat.