Szombaton 17 órakor a Vasas csapatát fogadjuk az egyetemi csarnokban. A bajnoki alapszakaszból már csak két mérkőzésünk van hátra, és jó eséllyel a második helyünket már nem fenyegeti veszély. Ennek ellenére ma mindenképpen győzni szeretnénk, hogy kicsit helyre billenjen az önbizalmunk a Magyar Kupából való korai kiesés után.

„Játékosként is azt vallottam, és most edzőként is ezt vallom, hogy minden vereségből le kell vonni a következtetéseket, tanulni lehet belőlük. Kielemeztük a DVTK és a Sopron elleni találkozóinkat, jó ilyenkor visszanézni, milyen hibákat követtünk el, hogy okulni tudjunk ebből. Sokat azonban nem szeretnénk ezen rágódni, a sportban az a szép, hogy rögtön az új feladatokra lehet koncentrálni, és egyből ott van előttünk a javítási lehetőség. A Vasas ellen kemény meccsre számítok, több okból is. Egyrészt ellenfelünknek fontos, hogy a nyolcba jutáshoz nyerjen legalább egyet a hátralévő két mérkőzéséből, másrészt azért mi nem tudjuk, mentálisan hogyan tudunk kijönni a legutóbbi két vereségből. Azért bízom a csapatban, hogy a sok fiatallal és egy külföldivel felálló, jó ritmusban kosárlabdázó, keményen védekező Vasas lendületét meg tudja törni” – mondta vezetőedzőnk, Iványi Dalma, aki Varga Zsófiát kénytelen nélkülözni, akinek a DVTK elleni MK-meccsen eltörött az orra. Szigorú pihenést írtak elő a rutinos játékos számára, és a szakvezetés sem sietteti a visszatérését, hiszen az egészség az első.