A megyei rivális ellen ebben a szezonban negyedszer találkozunk. Eddig egyszer mi győztünk – a decemberi bajnokin, Győrben 78–67-re –, kétszer viszont kikaptunk, az Európa-kupa nyolcaddöntőjében előbb Győrben 83–89-re, a soproni visszavágón 80–62-re. Mindez azt jelentette, hogy a nemzetközi szereplésünk Sopronban ért véget.

 

Most is kulcsfontosságú lesz ez a találkozó, hiszen jelenleg mi vezetjük a bajnokságot, nekünk eddig két vereségünk van. A második soproniak három fiaskóval a másodikak. Azaz amennyiben győzni tudunk, biztosan első helyen zárjuk az alapszakaszt. Amennyiben viszont kikapnánk, fontos a különbség, 11 pontnál kisebb vereséggel még magunk mögött tartanánk a zöld-sárgákat. Igaz, ebben az esetben az utolsó forduló további „matekozásra” ad lehetőséget. A zárókörben egyébként a címvédő DVTK vendégeként, Miskolcon lépünk majd pályára.

 

Csapatunk és a Sopron 77 egymás elleni találkozón van túl közös történelmük során, a soproniak 68 győzelemnél járnak, mi 9-szer örülhettünk a két pontnak.

 

Mi a közelmúltban két fontos rangadót is megnyertünk, az NKA Universitas Pécs és a Szekszárd ellen is sikerült győznünk. A soproniak sincsenek rossz formában, hiszen múlt vasárnap a DVTK Arénában tudtak győzni. A vendégek több mint húsz ponttal is vezettek, a vége mégis szoros lett, de a végjátékot jól bírták idegekkel Gáspár Dávid tanítványai, és végül 79–71-re nyertek. Mostani ellenfelünk a hét közepén sem pihent, csütörtökön hazai környezetben fogadta az Európa-kupa-elődöntő első felvonásán a francia ESBVA-LM együttesét. Reidék még a harmadik negyed végén is előnyben voltak – igaz, csak egy ponttal (53–52) –, de a záró tíz percben a gallok a maguk javára fordították a mérkőzést, és végül hétpontos előnyt szereztek a jövő csütörtöki visszavágóra (66–73).

 

Vezetőedzőnk, Cziczás László így várja a roppant fontos bajnokit: – Tökéletes összetételű csapathoz utazunk vasárnap. Ellenfelünk teljesítményén látszik a rengeteg elvégzett munka. Hónapról hónapra, hétről hétre egyre jobb játékot mutattak. Komoly dolognak tartom, hogy elmondhatjuk magunkról, hogy két fordulóval az alapszakasz befejezése előtt az első helyért küzdünk meg a Sopronnal. Mindenképpen azzal a céllal fogunk pályára lépni, hogy megszerezzük az alapszakasz-győzelmet.

fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina