A magyar női válogatott 28 év után jutott ki a világbajnokságra. A sikerből a pályán csapatunkból Dubei Debóra vette ki a részét, aki már videós interjúban mesélt az élményeiről. A másik győri főszereplő a stábban kapott helyet: Alföldi Zoltán pszichológusaként segítette a munkát.

A szakember a 2023-as Európa-bajnokság óta dolgozik a legjobbakkal, azon a világversenyen a 4. helyen zártunk. Ott volt a csapat mellett a balsikerű olimpiai selejtezőnél is, és mint elmondta: az elmúlt két évben sokat kellett tenni azért, hogy azt a nagy mentális gátat ledöntsék.

„Az egy traumatikus élmény volt, sokat foglalkoztunk ennek feldolgozásán, de nyitott volt mindenki a munkára. Mostanára már mentálisan is jó állapotba kerültek a lányok, ez már a vb-selejtező előtti edzőtáborban is látszott. A felkészülés során kétnaponta jöttek a lányok 30vagy 45 percre. Mindenkinek a saját, egyéni mentális felkészítését beszéltük át. Volt, akinek a magánéleti dolgait, volt, akinek a teljesítményét kellett megbeszélni, és akadt, akinek a szociális életében akadtak megoldandó feladatok” – mondta Alföldi Zoltán, aki a munkában a győztes mentalitásra törekszik.

„Ez az alapja annak, hogy magas csúcsteljesítményt hozzanak ki a lányok, és ezt a mentalitást hosszan fent tudjuk tartani. Nagyon jó alanyok voltak a játékosok, nem is voltak mélypontok a torna során sem, pedig az egy hét alatt öt meccs fizikálisan és pszichés szempontból is rendkívül megterhelő. De tudták magukat kontrollálni a lányok. Az edzői stábbal is végig szoros volt a kommunikáció, gyakorlatilag minden nap a felkészülés kezdetétől tudatos volt” – árulta el a szakember, aki online formában tartja a kapcsolatot a kosárlabdázókkal, amikor ők a klubjaiknál vannak. A vb-re is hasonló módon készülnek, arra is mindent aprólékosan, előre megterveznek majd.

Arra a kérdésre, miként ünnepelték meg a nagy sikert, Alföldi Zoltán elmondta: szolid buli volt csak egy-két koktéllal.

„Mint már mondtam, annyira kemény volt az az öt meccs hét nap alatt, hogy a lányoknak gyakorlatilag csak egy koccintásnyi erejük maradt” – mondta végezetül Alföldi Zoltán.