Szombaton 15.30-kor az NKA Universitas Pécs látogat a győri egyetemi csarnokba. A baranyai alakulat a mezőny egyetlen százszázalékos csapata, mely legutóbb hatalmas skalpot gyűjtött be, a címvédő Sopron Basket otthonában tudott nyerni hosszabbítás után.

 

A tavalyi bronzérmes kerete nem sokat változott, hiszen Djokic Zeljko csapatában maradt Studer Ágnes, volt játékosunk, Török Ágnes, Tóth Orsolya, Rátkai Eszter, Adenike Olawuyi, Alexa Held, Julia Reisingerova, Josepovits Kinga, Nadija Smailbegovic, Kecsmárik Olívia, Hőgye Petra, Halmágyi Kata, Halmágyi Kitti és Gréts Dalma, azaz a rutin és a fiatalság is állandó. Hozzájuk érkezett két válogatott kosárlabdázó, a TFSE-ből Dúl Panka, míg a Soprontól Varga Alíz.

 

A távozók között csupán Kiss Angelika (Vasas), Zsebe-Weninger Virág (pont hozzánk igazolt) és Nicole Romeo neve szerepel.

 

Ahogyan még a szezon elején a szövetség honlapja írt róluk: Vargával és Dúllal az addig is az egyik legjobbnak mondható hazai kontingens erősíti a mecsekaljai gárdát. A Studer Ágnes–Török Ágnes–Tóth Orsolya trió nyolc pécsi neveléssel, valamint a visszatérő Reisingerova–Held párossal igazán ütőképes egyveleget alkot, amely reális kihívó lehet a bajnoki címért folytatott harcban, amit a előző fordulóban Sopronban bizonyított is. Azt is hozzátette az írás, hogy talán a pécsi keret rejti a legtöbb variációs lehetőséget a mezőnyben.

 

Mi hosszú évek után teljesen más célokért küzdünk, ráadásul most egy hét alatt kell játszani a topcsapatokkal, a múlt szombati, Sopron elleni hazai, majd a szerdia, DVTK elleni idegenbeli találkozón is a papírforma érvényesült, és az esélyesebb riválisok nyertek. Most is inkább a vendég Pécsnek áll a zászló, ráadásul azért voltak betegek, sérültek, hiszen Mojca Jelenc bokája ment ki még korábban, igaz, Miskolcon már játszott, ott azonban hiányzott Ruff-Nagy Dóra, aki annak a meccsnek az éjszakáján betegedett le.

 

Nagy kérdés, kik állnak majd Fűzy Antolovics Adél vezetőedző rendelkezésére. A két csapat bajnoki múltjában az eddig lejátszott 30 meccs után 22–9-re vezetünk a győzelmeket tekintve.

 

Fűzy-Antolovics Adél így várja a találkozót: – Kemény sorozatban vagyunk, ahol nyilván tisztában vagyunk az erőviszonyokkal. Ahogyan a Sopron és a DVTK ellen, úgy a Pécs ellen sem mi vagyunk az esélyesek. A legfontosabb, hogy küzdjünk, harcoljunk becsülettel. Nekünk majd a jövő heti, BEAC elleni találkozó lesz fontos, ott szeretnénk jó eredményt elérni, és a most szombati találkozót is az erre való készülés jegyében felhasználni. Bízom benne, lassan mindenki a rendelkezésre áll.

fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina