A török női kosárlabdát jellemzően erős csapatok képviselik a nemzetközi porondon. Általában sok kiváló légióst foglalkoztatnak, a Botas azonban mindössze három külföldi játékossal vágott neki a szezonnak: az amerikai Victoria Macaulay és Destiny Slocum, továbbá a litván Egle Sventoraite erősíti a soraikat.

 

Csapatunk eddig mindössze egyszer találkozott az ankarai együttessel, november 2-án a győri egyetemi csarnokban 72–65-re mi győztünk.

 

A csoportban egyébként mi három győzelemmel és egy vereséggel az első helyen állunk, a törökök mérlege 2–2 győzelem és vereség. A Botas rajtunk kívül kikapott még hazai pályán a litván Kibirkstistől (64–69), viszont utolsó két meccsét megnyerte, az izraeli Maccabi Bnot Asdodot idegenben verte 77–66-ra, majd Litvániában visszavágott riválisának (70–63).

A török bajnokságban jelenleg a 6. helyen áll, öt győzelem mellett négyszer kikapott.

Együttesünk a Sopron Basket elleni rangadót 65–45-re elveszítette a hétvégén, így nem a legjobb előjelekkel készül a csütörtöki összecsapásra, ennek ellenére győzni szeretne Törökországban, hiszen ezzel nagy lépést tenne a csoportelsőség felé.

 

Cziczás László vezetőedző így nyilatkozott a várakozásairól: „A törökök hasonlóan agresszív stílusban játszanak, mint a Sopron. Ha ehhez az agresszivitáshoz sikerül felnőnünk melléjük, akkor minden bizonnyal jó meccset játszhatunk. Ez a célunk, ugyanis egy esetleges győzelemmel lehetőségünk nyílik egy jó pozíció, akár a csoport első helyének megszerzésére. Ez a meccs most a legfontosabb, de szemünk előtt már ott lebeg már a hétvégi, Szekszárd elleni rangadó is, ami szintén nagyon fontos lesz számunkra.”

Fotó: Nagy Gábor